Fifth Harmony

2012 – 2013 – X-Faktor és Fifth Harmony kislemez

A lányok 2012 – ben jelentkeztek az X-Faktor műsorába, azonban szóló énekesként egyikük sem került be a műsorba. Viszont a mentorok láttak bennük valamit, így egy csapattá formálták őket és így alakult meg a Fifth Harmony. A banda egészen a 3. helyig menetelt, majd a verseny után Simon Cowell cégéhez a Syco Musichoz és az Epic Recordshoz szerződtek le. A stúdiózás mellett a lányok nem hanyagolták el rajongóikat sem, így rengeteg cover videót töltöttek fel a youtube csatornjukra. 2013. október 22 – én azonban kiadhattak egy középlemezt, ami Better Together nevet kapta és az első héten 28.000 példányt adtak el belőle, a Billboard 200 listáján pedig egsézen a 6. helyig meneteltek. Júliusban és augusztusban a Fifth Harmony különböző helyeken koncertezett az Egyesült Államokban egy “Harmonize America” ​​című promóciós turnén. Augusztus 5 – én az egyéves évfordulójukat ünnepeltek, ezért egy öt koncertes sorozaton vettek részt New York városában. 2013. szeptember 11 – én sikeresen elindították a turnéjukat. Egy hónappal később a középlemezük spanyol verziója debütált, amely a Juntos nevet kapta, majd akusztikusan is megjelent az album. November 24 – én az American Music Awards díjátadó léphettek fel, majd decemberben a lányok részt vettek a Jingle Ball Tour rendezvényen is olyan előadók mellett, mint Miley Cyrus vagy Ariana Grande.

2014 – REFLECTION és az áttörés

A második albumuk 2015. február 3 – án jelent meg, elmondásuk szerint a Reflection teljesen más lett, mint az elődje. Kevésbé pop, de “ritmikusabb” és érettebb. Egy héttel később a Billboard 200 – as listáján az 5. helyig jutottak el. Az albumról a Worth It háromszoros platinalemez lett, és ebben az évben ez a dal lett az év nyári slágere. Ez év decemberében is részt vettek a Jingle Bell Ball nevű rendezvényen. 2015. december 11-én a Fifth Harmony megkapta az “Év csapata” díjat a Billboard Women in Music 2015 – ös ünnepségen, tiszteletben tartva ezzel az iparág legbefolyásosabb nõit. 

Továbbá ebben az évben Demi Lovato előzenekarává váltak, a Fehér Házban is énekelhettek. 2014 márciusában újabb turnéra készültek Puerto Ricóban és az Egyesült Államokban, Fifth Times a Charm Tour címmel. Szeptember 25 – én az I’m In Love With A Moster is megjelent, ami a Hotel Transylvania 2 részének a zenéje. Camila ebben az évben együtt dolgozott Shawn Mendes – szel, és felvettek egy közös dalt “I Know What You Did Last Summer” címmel, ami november 17-én jelent meg. A dal a Recording Industry Association of America (RIAA) által minősített platina lett.

2015 – 2016 – 7/27 és Camila távozása

2015. szeptember 23 – án a csapat bejelentette, hogy felvették a második stúdióalbumukat, amit 2016. május 27 – án adtak ki, 7/27 címmel. Az album nevének története nagyon egyszerű, ezen a napon alakult a banda. Az album legsikeresebb kislemeze a “Work From Home” volt. A Billboard 200 – as listán egészen a 4. helyen debütált, a maga 74.000 eladott példányával. Ezzel az albummal debütált a csapat Japánban és Dél-Koreában, valamint a top 10 – be került további 15 országban. Az albumot a 7/27 – es (The 7/27 Tour) turnéval promótálták, amely 2016. június 22 – én kezdte meg útját Lima – ban, Peruban, Dél – Amerikában, Észak – Amerikában és Európában. A turné egészen október 29 – ig tartott, Belgiumban ért véget. 2016. december 18 – án pedig hivatalosan is elhagyta a csapatot Camila Cabello.