03
Már
2018

Camila a Culture Magazin februári számának címlapján szerepelt, valamint egy rövid interjú is olvasható a lapban, amiben leginkább az albumáról esett szó. A magazinban egyébként az év legnagyobb popsztárjaként emlegetik őt, és úgy vélik ő lehet a következő évek ikonja, csak úgy, mint korábban Madonna, Britney Spears vagy éppen Lady Gaga. 

  

02
Már
2018

Camila ugyan nem tudott a tegnapi Global-gálán részt venni ugyanis Miamiban tartózkodott, míg a díjátadó Londonban került megrendezésre. De legnagyobb örömünkre elnyerte a Legjobb női előadó kategória díját, amit Roman Kemptől vehetett át. Erről egy rövid kis videó is készült, amit alább meg is nézhettek.

Illetve Camila egy tweetben is megköszönte a díjat.

01
Már
2018

A mai nap rendezik meg a 2018 – as The Global Awards gálát, amiben Camilát is jelölték összesen két kategóriában. Olyan előadók fognak fellépni a gálán, mint például: Sam Smith, Rita Ora, Kasabian, Andrea Bocelli vagy Martin Garrix. A kategóriák pedig, amelyekben jelölték az énekesnőt:

Best Song / Legjobb dal

  1. Niall Horan – 'Slow Hands'
  2. Shawn Mendes – 'There’s Nothing Holdin' Me Back'
  3. Little Mix feat. Stormzy – 'Power'
  4. Camila Cabello feat. Young Thug – 'Havana' 
  5. Ed Sheeran – 'Shape Of You'

Best Female / Legjobb női előadó

  1. Ariana Grande
  2. Camila Cabello
  3. Taylor Swift
  4. Selena Gomez
  5. Dua Lipa

Hajrá Camila!

28
feb
2018

Sziasztok! Az egyik népszerű youtube acapella csapat, az öt tagból álló Pantatonix feldolgozta Camila nagysikerű slágerét, a Havanát. Nekünk nagyon bejött, így gondoltuk megmutatjuk nektek is. Hallgassátok meg és ha van kedvetek írjatok a chatbe, hogy nektek hogy tetszik a cover.

27
feb
2018

Ebben az évben is megrendezésre kerül a Kids’ Choice Awards, ami idén március 24 – én lesz megtartva, Los Angelesben. Természetesen a mi kedvencünk is kapott egy jelölést, mégpedig a kedvenc feltörekvő előadók közt találhatja magát. A twitteren pedig elindultak már a szavazások is.

Kedvenc feltörekvő előadó

  • Camila Cabello
  • Cardi B
  • Harry Styles
  • Khalid
  • Noah Cyrus

A magyar Nickelodeon március 28 – án 18:00 – tól fogja sugározni a díjátadó gálát. A szavazás az alábbi linken elérhető: http://kca.nick.co.uk/ , Camilára március 5 – étől tudtok szavazni!

Hajrá Camila! #camilizers

26
feb
2018

Camila szerepel a mexikói Vogue márciusi címlapján. A címlapfotó mellett Alexi Lumbomirski fotósorozatot is készített kedvencünkről illetve egy rövid interjú is olvasható a magazinban.